Generációk kedvence, Kovács Kati
Énekes, színész és dalszövegíró. 55 éve áll a színpadon. Fáradhatatlan előadó. Visszafogott, szerény, de mégis vagány nő. Természetes ember, beszélgetésünkkor olyan közvetlen volt, mintha régóta ismernénk egymást.
Hogy érzi magát a pandémia után?
Színpad nélkül a legtöbb zenész elveszett. Boldogok vagyunk, hogy újra színpadon állhatunk. Kicsit kezd helyreállni a lelkivilágunk. A vírus miatti bezárás alatt minden új volt. Azóta volt már néhány előadás, de érződik egy kicsit a távolságtartás. Mostanában voltunk egy nagy sportcsarnokban és rengeteg fiatal is volt a közönség soraiban Úgy érzem az emberek is szívesen vesznek részt újra a koncerteken.
Mi volt az a pont, amikor eldöntötte, hogy énesnő lesz? A Ki mit tud? sikere után vagy már előtte is tudta, hogy a színpad az ön terepe?
Soha nem akartam énekesnő lenni, soha nem akartam színésznő lenni, soha nem akartam szövegeket írni, de valahogy így hozta a sors, furcsa módon ide keveredtem, és valahogy úgy alakult, hogy hozzám ragaszkodtak emberek és kollégák, pl. Hofi Géza, akivel sokat dolgoztam együtt. Soha semmit nem terveztem. Egyetlen dolog, amit terveztem életemben, hogy jelentkeztem az Építőipari Technikumba, mert szeretem az épületeket – a mai napig megmaradt a vonzódásom, – de aztán a Bartók Béla Zeneművészeti Iskola Jazz tanszakára vettek fel. Az, hogy színpadon legyek, nekem nem volt fontos, nem vágyódtam rá. Sok kollégám már egész fiatalon eldöntötte, hogy énekes lesz, én csak énekeltem, és persze nagyon szorgalmasan gyakoroltam. Szerencsére ennyi év után is tudok újat tanulni, hiszen minden nap foglalkozom a zenével.
Rengeteg emberrel énekelt. Kire emlékszik szívesen? Volt kedvenc duettpartnere?
Mindenkiben felfedeztem valami csodálatosat. Amikor a Sport Arénában Demjén Ferenccel énekültünk együtt, akkor az nagyon jól esett, hogy Rózsi megpuszilt a színpadon az elismerése jeleként a dal után, mert jót énekeltünk együtt. Takács Nikolasszal énekeltünk együtt az egyik tehetségkutatóban, akkor egy olyan hangnemet választottam, ahol az ő hangja jobban dominált, jobban érvényesült az ő tehetsége, azért, hogy győzelemre juttassam. Vannak kollégáim, akikkel együtt énekelek most is, akik nagyszerű előadók. Csodálatos az élet.
Elképesztő életút áll ön mögött. Mi az, amire a legbüszkébb?
Arra, hogy fogalmam sincs, hogy repült el ez az 55 év. Olyan gyorsan éltem, annyi helyen jártam külföldön. Most vetítik le Az eltávozott nap című filmemet az Urániában, – ami már megjelent dvd-n külföldön – az, hogy filmeztem, ez mind szórakozás volt, de olyan szórakozás, amit nagyon komolyan vettem, mint a sportolók, akik mindent alárendelnek annak a dolognak, amit felvállaltak. Aki olimpiát nyer egy pillanatig sem fog pihenni, mert érzi, hogy nincs még vége az útnak, és mi is így érzünk.
2021. szeptember 30. (Szatmári Éva)