A Klauzál Házban jubilál a Magyar Művészetért Díjrendszer
45. alkalommal adják át a neves művészeti díjakat, melyet a magyarországi és határon túli magyar művészek, közösségek, közéleti személyiségek vehetnek át. A díjak megálmodója és életben tartója Gubcsi Lajos közgazdász, a közgazdaságtudományok kandidátusa, címzetes egyetemi docens, újságíró, író, költővel beszélgettünk.
Hogyan kezdődött, ez a 35 évvel ezelőtti kezdeményezés?
A 80-as évek második felében kezdett szétzilálódni a magyar társadalom, sokféle ok miatt. Ilyenkor mindig a humán területek, a művészetek, a kulturális élet – miután gyengébb, mint más területek – szorulnak leginkább háttérbe. Ez a ziláltság kifejezetten bántó és gyengítő volt, így egy hetilap (Magyar Ifjúság) főszerkesztőjeként derék kollégáimmal álmodtunk egy nagyot és együtt létrehoztuk a Magyar Művészetért Díjat. Az adományozást pedig közös erőfeszítéssel alapoztuk meg, gondolok itt pl. arra, hogyha kellett, új könyveket, színes lapokat adtunk ki, én leadtam a gépkocsivezetővel is járó szolgálati autót, vagy éppen mi takarítottuk a szerkesztőséget, hogy legyen miből finanszíroznunk a kezdeményezést. 1987-ben jött létre a díj és 1988-ban már a Nemzeti Színházban – és utána minden évben, minden művészi kategóriában (a határon túli magyarokat is beleértve) – átadtuk a díjainkat. Ennek 35 éve, és azért tarthatjuk most már a 45. gálánkat, mert hiszen volt olyan időszak, amikor évente több gálát is tartottunk itthon és párhuzamosan a Felvidéken, Erdélyben, így jött most ki a jubileumi gála. Ezt 2020. június 4-én, Trianon 100 éves évfordulóján tartottuk volna, de mindannyiunkat szétvert a járvány, azóta többször halasztottuk és most szerencsére idén megtarthatjuk a Klauzál Ház színháztermében, illetve Vándorúton nevű kiállításunkat ugyanott a galérián.
Kik voltak az alapítók, kurátorok?
Az akkori, alapító kuratórium tagjai voltak: Makovecz Imre, Sinkovits Imre, Sára Sándor, Sütő András, Kósa Ferenc, Pozsgay Imre, Markó Iván, Korniss Péter, Cserhalmi György, összesen velem együtt 13 fő. Az első díjátadás 1988 őszén hirtelen robbant be a kulturális életbe egyfajta igazságtételként, hiszen azok a művészek kaptak teret, akiket az akkor kulturális rendszer háttérbe szorított, tiltott vagy éppen elhallgattatott. Sütő András Advent a Hargitán című darabjával párhuzamosan tartottuk a gálát az akkori Nemzetiben.
Milyen nehézségekbe ütközött az elején?
Az akkori szerkesztőség (Magyar Ifjúság) csapata saját ügyként tekintette az eseményt. Nem egy ész és egy szív irányította, hanem legalább 40-50 ember. Hogy honnan volt rá pénz? Mindig azt a pénzt adtuk át, amit előteremtettünk és valamennyiünk áldozatos munkájával „öntöttük” át a díjazásainkat a mi szívügyünkbe, A Magyar Művészetért Díjba és a páthuzamosan létrehozott másik két alapítványba, az egyik Magister néven az egyetemek és főiskolát legtehetségesebb szoftverprogramozó diákjait díjazta, a másik pedig a Maradj köztünk! alapítvány a kábítószer áldozatainak segítőit támogatta, tehát egyszerre három alapítvány is futott. Aztán amilyen gyorsan felfutott ez a sokféle elhivatottság és alapítvány, úgy is roppant össze maga a háttér: én lemondtam a főszerkesztői posztról 1989 januárjában, majd 1989 májusában a Magyar Ifjúság című lapot egy váratlan és elhamarkodott döntéssel megszüntették. Ekkor döntöttem úgy, hogy nem, nem hagyom, s ennek szentelem a közéletemet és minden lehetséges egyéni erőfeszítésemet, tovább éltetem A Magyar Művészetért Díjat bármi áron. Ez a legfontosabb közösségi, magyar életcélom azóta is.
Így lett belőle összművészeti fórum?
Igen, azzá vált. Hiszen a kuratóriumok tagjai és a díjazottak az évtizedek alatt valóban mintegy önként vállalt szellemi közösséget kezdtek teremteni, egyébként is egymást ismerő. alkotó emberekről volt szó, csak nem volt olyan nyilvánvaló közös pontjuk, mint a magyar művészetért díjak sorozata lett azóta is töretlenül. Amikor megszűnt a szerkesztőség, onnantól kezdve nem volt infrastruktúrája és jövedelme, így pótolni kellett. A későbbiekben, kb. 15-20 év után a Magyar Művészetért Díj olyan erős branddé vált, hogy a 2000-es évek elejétől, erre a díjra építve, mint vezér hajóra, elkezdtünk létrehozni más díjakat is, tehát ez egy díjrendszer, ami 16 különféle díjból áll, kulturális, művészeti és történelmi díjak sorát hoztuk létre.
Bárki részt vehet a gálán és a kiállításmegnyitón június 3-án, hiszen díjtalan a rendezvény. Mire számítson a közönség?
Kárpát-medencei válogatásra. És Trianon-emlékre. A tény, hogy ott lesz Kárpát-medence, elég nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyarság egységét soha nem törte meg a bestiális Trianon. Nem véletlenül Trianon előestéjén tartjuk a gálát, a kiállítást. A válasz tehát: a megtörhetetlen magyar alkotóerő. Fellép (a teljesség igénye nélkül) a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Corvinus Néptáncegyüttes, Vörös Róbert és a Mendicus Tamburazenekar Délvidékről, Keviczky Tünde és énekes tanítványai Felvidékről, Meister Évi és Fábián Zoltán Erdélyből. Összesen 48 díjat adunk át ezen 2020-2022 néven fémjelzett gálán. Ahol magyar él, onnan vannak díjazottak Sepsiszentgyörgytől Bécsig, Csantavértől Dunaszerdahelyig. A Vándorúton – A Magyar Művészetért Élőtárlata című kiállításon azon művészek – szobrászok, festők, fotó- és iparművészek produktuma látható, akik valamennyien részesültek díjainkban az elmúlt évtizedekben, olyan összművészeti galéria, válogatás, amit így együtt ritkán láthat a közönség.
2022. május 20. (Szatmári Éva)