„…az én hivatásom előbb eldőlt, mint a testvéreimé.”
Három fiú. Három tehetséges művész. Három ember kimagasló intelligenciával. Frenreisz Károllyal, bátyja Latinovits Zoltán emlékkiállítása kapcsán beszélgettünk a családi kötelékekről.
Egy családban, három olyan kiemelkedő tehetség, mint önök, nagyon ritka, még világviszonylatban is. Gondolkodott már azon, hogy mi lehet(ett) a sikerük titka?
Valószínűleg a gének sokat számítanak. A szüleink támogattak minket a művészeti pályákon, a hivatásunkban. Édesapám orvos volt, édesanyám pedig Gundel lány, aki a vendéglátóiparban tevékenykedett. Nem kényszerítettek bennünket a szakmaválasztásunkban. Zoltán bátyám építész lett, István bátyám közgazdász, én pedig elkezdtem orvosnak tanulni, mert édesapám azt mondta, hogy egy diploma a feltétele annak, hogy az ember jó helyen el tudjon helyezkedni és vigye valamire az életben. Szerencsére megúsztam egy évvel az orvosit, mert akkorra édesapám már lazább lett, ráadásul akkor már a Metro zenekarban zenéltem. Általában a probléma a kétgenerációnál van, pl. az apa zenész és a fia is az lesz, akkor óhatatlanul összehasonlítják őket. Úgy gondolom generációs differenciáknál van konkrét összehasonlítás, de nálunk ez elő nem fordulhatott, mi három figura voltunk, akik még tehetségesek is voltak. Nem volt konkurenciaharc.
Milyen testvérek voltak? A nagy korkülönbség ellenére (15 év) játszott önnel, tanította? Ki tudott alakulni bensőséges kapcsolat önök között a nagy korkülönbség ellenére?
Nagyon. Talán még bensőségesebb, mint az általában megszokott. Élete végéig én voltam a kisöcsi. Jó és rossz idegállapotában is mindig felhívott, találkoztunk és beszélgettünk. Nagyon jól töltöttük az időt egymással, nagy szeretetben.
Milyen volt a nagy testvérek árnyékában felnőni? Azaz árnyék volt-e egyáltalán?
Semmi ilyesmit nem éreztem. Annak ellenére, hogy mindhárman művészeti pályán mozogtunk, mégis más környezetben. Mint zenész, koncerteken voltam, bátyáim pedig a színházi világban mozogtak. Egy-egy filmben volt közös munkánk, de azon kívül, hogy nagyon büszke voltam rájuk, semmiféle árnyék dolgot nem éreztem. Engem csak emelt az a tény, hogy a testvéreim ilyen sikeresek, népszerűek és tehetségesek a szakmájukban. Zoltán bátyám sokszor meglátogatott egy-egy koncertemen, és elbeszélgettünk a színpad és a nézőtér kapcsolatáról. Szakmai dolgokban is kikértem a véleményét és ő pedig szívesen adott tanácsot.
Az ön pályaválasztásában számított, hogy mindkét bátyja terepe a színpad?
Meglepő lesz, amit mondok, de én voltam az első pályaválasztó a családban. 5 éves koromban elkezdtem zongorázni tanulni és már akkor zenei pályára készültem, ami 1951-ben volt. Míg Zoltán 1957 után kapta meg az első szerepét. Gyakorlatilag, amikor ő színész lett, akkor már rég tudtam, hogy zenész leszek. Tehát az én hivatásom előbb eldőlt, mint a testvéreimé, teljesen elkötelezett voltam a zene iránt.
Van kedvenc közös gyerekkori emléke, amire szívesen emlékszik vissza?
Gyerekkoromból vannak nosztalgikus emlékeim, ami a Balatonhoz kötődik. Balatonszemesen sokat vitorláztunk együtt fiúk. Aztán ahogy cseperedtünk egyre jobban elmaradtak a közös balatoni élmények, hiszen mindhárman mentünk a színpadra fellépni. De azok a nyarak felejthetetlenek a számomra.
Latinovits Zoltán (1931-1976)
Jászai Mari-, Balázs Béla- és posztumusz Kossuth-díjas magyar színész. A legnépszerűbb magyar színészek egyike, sokan úgy emlegetik: a színészkirály. Anyai ágon testvérei Bujtor István és Frenreisz Károly.
Bujtor István (1942-2009)
Balázs Béla-díjas magyar színművész, filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Keleti Márton filmrendező tanácsára első filmszerepe idején apai dédanyai ükapja után a Bujtor nevet vette fel.
Frenreisz Károly (1946-
Kossuth-díjas, Fonogram Életmű-díjas, Budapest díszpolgára, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett magyar rockzenész, zeneszerző. Először zongorázni tanult, ezután klarinéton és szaxofonon tanult meg játszani, majd legutoljára basszusgitáron. 1965-71-ig zenélt a Metróban. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Metró a hatvanas évek végén a korszak legmodernebb zenei irányzataival kísérletezett. 1971-ben alapító tagja volt a Locomotiv GT-nek, melynek 1973 januárjáig basszusgitárosa, fúvósa, énekese. 1973-ban alapította meg a Skorpiót, amely a mai napig kisebb-nagyobb megszakításokkal aktív. Kétszer lett az év basszusgitárosa, 1974-ben és 1981-ben.
2021. október 28. (Szatmári Éva)