„Azért dolgozom, hogy ne legyen rám szükség”
Interjú Deliága Évával.
Okleveles pszichológus, integratív gyermekterapeuta, tanácsadó szakpszichológus, fókusz tréner, pszichodráma asszisztens. Több, mint egy évtizede foglalkozik családokkal, nyújt tanácsadást szülőknek és praktizál gyermekpszichológusként. Eddig megjelent könyvei: Mit kezdjünk az akaratossággal, Mit kezdjünk a szorongással, Ketten háromfelé, több, mint 10 ezer eladott példányon vannak túl.
Mi volt az a pont (ha volt ilyen egyáltalán) amikor eldöntötte, hogy az ön útja a pszichológia?
Már a gimnáziumban is volt lehetőségem pszichológiát tanulni, ekkor vált világossá számomra, hogy ez az a terület mely ötvözi, mind a humán, mind a természettudományokkal kapcsolatos érdeklődésemet.
Miért éppen a gyermekpszichológia?
A gyermekpszichológiában azt találtam lenyűgözőnek, ahogy a gyerekek a szerepjátékon, vagy akár a rajzaikon keresztül ki tudják fejezni magukat, és megmutatják, hogy hogyan érzik magukat a szűkebb, vagy tágabb környezetükben. Megkapó volt számomra neves szakemberek esettanulmányait olvasni, ahol egy-egy nehéz helyzetű családból jövő, pszichésen terhelt gyermek esetén keresztük kiderült, hogy mi az, ami bántotta, zavarta a gyermeket, és kibomlott a segítség útja. A gyerekekben hatalmas a fejlődési potenciál, így egy jókor nyújtott segítő kéz a gyermek egész életútját pozitív irányba terelheti. Úgy látom, hogy ez a terület szakmailag nagyon sok sikerélményt rejt magában, hiszen a gyermek személyisége még kibontakozóban van, nyitott az új élményekre és egy pici segítség mentén, nagy mértékben tud fejlődni.
Mi a leggyakoribb, amiben a segítségét kérik?
Az egyik vezető megkeresési ok: az életkori sajátosságok, pl. dackorszak kezelése, mely sok fejtörést okoz a szülőknek. Más esetekben az iskola jelez viselkedéses problémát. Sok esetben pedig a családban történő krízis, például betegség, haláleset, válás okán keresnek fel a szülők, mert azt szeretnék, hogy a lehető legkevésbé sérüljön a gyermek.
Praktizál, könyveket ír és szerkeszt, blogol és előadásokat tart. Erre napi 24 óra is kevés. Hogyan bírja ezt az őrületes tempót?
Szeretem a munkámat, hivatásomnak tekintem, így a család mellett igyekszem időt szakítani mindezekre, és teszem ezt nagy kedvvel, lendülettel, úgy érzem feltölt ez a munka.
Szokták mondani a suszter cipőjét. Ön a saját életében, családjában fel tudja használni a terápiás módszereit?
A saját családomon belül inkább az ösztönös működés a jellemző, ám ennek alapot adhat a sok önismereti munka, melyet a pszichológiai tanulmányaimmal párhuzamosan végeztem. Mindig van helye az önreflexiónak! Szerintem nem az a lényeg, hogy tökéletesen csináljunk mindent, például a szülői, nevelői jelenlétünket, hanem, hogy legyen meg bennünk az a képesség, hogy belássuk, ha hibáztunk. Én is erre törekszem.
2021. november 17. (Szatmári Éva)